A Csepel-szigeti kerületen, Budapest potenciális Manhattanén tradicionális ipari negyedeket, kikötőt, paneltömbös lakótelepeket, de régebbi, és újabb építésű kertvárosi övezeteket, vízparti nyaralós városrészeket is találunk, a főváros egyik legváltozatosabb kerülete ilyen szempontból.
Azokban a merész urbanisztikai tervekben, amelyek Budapestre felhőkarcolókat vizionálnak, szinte kivétel nélkül felmerül Csepel, mint lehetséges helyszín.
Annyira nem is bánom, hogy felhőkarcolókat nem tudtunk fotózni az Országvándor háttereként, de igyekeztünk néhány jellemző csepeli dolgot bemutatni Nektek.
Csepel – Árpád földje, a magyar ipar bölcsője
Csepelt közvetlenül a honfoglalás után, még az államalapítás előtt elfoglalták a magyarok. Árpád vezér megszállt a Csepel-szigeten. Sőt, Anonymus Gesta Hungaroruma szerint ez a sziget volt a magyar törzsszövetség élén álló fejedelem székhelye. És mivel a sziget a későbbi királyok – Árpád leszármazottainak – birtokában volt, időnként más koronás fők is megszálltak itt.
(Én magam történelem szakos bölcsészként azt hittem nagyon sokáig, hogy ezért nevezik Csepelt a Király kerületének. Mígnem aztán a felnőtt éveit Csepelen leélt férjem felvilágosított, hogy ez a megtisztelő elnevezés bizony Zámbó Jimmy miatt ragadt rá…)
Csepel 1950. január 1. óta tartozik a fővároshoz.
Csepel életében, fejlődésében meghatározó történelmi esemény volt, hogy a Weiss testvérek 1892-től beindították töltényfelújító és töltényszétszerelő műhelyüket, amely alapja lett a későbbi Csepel Műveknek. A kis üzemből kinőtt virágzó gyáróriás Weiss Manfréd Acél- és Fémművek termékskálája a legszélesebb volt a kelet-európai régióban. Az államosítás utáni elnevezés Csepel Vas- és Fémművek, termékei még Tibetbe is eljutottak.
A gyár mellett Csepel is rohamos fejlődésen ment keresztül. A csepeli báró Wesis Manfréd több száz lakást építtetett, a munkások gyerekei számára óvodát létesített, kaszinót hozott létre, számos jótékonysági egyletet támogatott anyagilag. Szakembereit megbecsülte és az átlagnál magasabb bérezéssel illette. Csepel szociális intézményei kiépültek, tanoda létesült. Az első világháború idejére a csepeli cég az ország legnagyobb hadiipari létesítményévé nőtte ki magát. Sorra nőttek ki a földből a korszakban modernnek számító lakótelepek.
Az ipari tevékenység a drága fenntartás és a kereslet hiánya miatt az 1980-as évektől fokozatosan leépült. A gyártelep viszont talán ebben a mai, félig-meddig lepukkadt állagában a leghangulatosabb. Ipari parkon, többszáz kisebb gyáron, irodán, üzemen, bemutatótermen, látogatható bunkeren, szabadulószobákon, élményszolgáltatásokon, munkásszállókon és bringagyáron kívül például lefoglalt használt autók árveréseit is itt tartják. Emellett bicajos futár világbajnokság helyszínéül is szolgált, de akár egy baljós hangulatú, indusztriál-helyszínes horrorfilmet is lehetne itt forgatni.
Fel-felbukkanak tervek a gyártelep benépesítéséről és különböző hasznosítási lehetőségeiről, de a lelke mélyén minden csepeli tudja, hogy A Gyár már az enyészeté, és csak idő kérdése, hogy fokozatosan elbontsanak mindent, amit az idő vasfoga már megkezdett (ahogyan épp a napokban zajlik a szintén szebb napokat megélt Szabadkikötő épületeivel is).
Azért nem utolsó sorban meg kell említeni a Csepel Művek bejárata mellett található világbajnok palacsintázót is, ahol közel 150 fajta töltetű palacsintát kóstolhatunk (várandósoknak különösen figyelmébe ajánlom!) hatalmas adagokban.
További jelentős állomása a fejlődésnek, az 1912-ben megindult HÉV-közlekedés. A kerület tömegközlekedési hálózatának gerincét alkotja, nagy kapacitású, gyors kapcsolatot biztosít a Boráros tér és Csepel központja között (13 perc a teljes menetidő).
Bár a HÉV és a szerelvények maga nem csepeli sajátosság, sőt csupán a legrövidebb gyorsvasút-vonal, a csepeliek számára azonban annyira elképzelhetetlen nélküle az élet, hogy politikai nézetektől függetlenül egy emberként álltak ki a felszámolását célzó tervek ellen, pedig modern villamoshálózat épült volna helyette más útvonalon. Természetesen légkondis, kényelmesebb ülésekkel rendelkező szerelvényeket elfogadnánk, de a vonalhoz ragaszkodunk
Csepel emblematikus tere, közlekedési központja a Szent Imre tér, avagy „a szentimre”. Klasszikus településközpontnak tekinthető, ahol megtalálhatóak voltak a legfontosabb középületek: rendőrség, pártszékház, önkormányzati épületek.
Igyekeztek közösségi központtá is alakítani a teret: a kisebbeknek sokcsúszás új játszótér, a fiataloknak koncerttér, felnőtteknek pavilonsor és szurkolói aréna, az idősebbeknek a klasszikus sakkozós asztalkák épültek ki.
A téren álló Kisboldogasszony templomot 1857 és ’62 között emelték.
Az itt elhelyesére került számtalan szökőkút, zászló, emlékmű, szobor és emléktábla (II. világháborús, ’56-os, hajóoor, lengyel-magyar barátság, deportálások stb) között egy igazi különlegesség is látható: egy barokk-kori Nepomuki Szent János szobor, melyet a főváros legrégebbi, ma is álló köztéri szobrának tartanak.
De a személyes kedvencem a történelmi vármegyék címereit ábrázoló kövek. Mivel egyikünk sem született csepeli, de még csak nem is budapesti, megörökítettük a szülőföldünk jelképeit is.
További személyes vonatkozás, hogy a szentimrén álló házasságkötő teremben mondtuk ki mindketten a boldogító igent, sőt már pocakban voltak a képeken szereplő batyutöltelékek is – bár egyikünknek akkor még fogalma sem volt erről
A téren üzemel az önkormányzat által fenntartott, ingyenesen működő szuper játszóház is, ami rossz időben a kisgyermekes családok egyik törzshelye.
Csepel mára sokat veszített a korábbi kiemelt ipari státuszából, egyre inkább a lakóépületek és az azokat övező parkok, zöld területek fejlesztése került az előtérbe. A kerületben a zöldterületek aránya közel 10%, ami budapesti viszonylatban kifejezetten jó értéknek számít.
Az elmúlt pár hónap során megszépült a Kis-Duna part: sétányok, parkok, új játszóterek, sportpályák létesültek. A part Csepel egyik természetvédelmi területe, népes állat- és növényvilág lakja. Szerencsések vagyunk, hogy az erkélyünk közvetlenül a partra néz, körülbelül 100 méter sétával el is érhetjük.
Az első képen a lakótelepünk határán álló Daru-dombot örökítettük meg, épp augusztus 20. alkalmából fellobogózva. A mellette található réten szokták az államalapítási és a gyereknapi rendezvényeket lebonyolítani, eleinte kendőben nézelődve látogattuk az eseményeket, de a lányok totyogó kora óta törzsvendégek vagyunk a játékoknál
Második képünkön a soroksári posztban már említett rév melletti partszakaszon csodáltuk a vízi állatokat, adandó alkalommal akár át is integethetnénk innen Ritáéknak. Érdekesség, hogy a A D14-es vonalon üzemel a főváros egyetlen megmaradt drótkötélvontatású kompja. Gyakori látványosság, kislányom másik kedvencei a „kishajók”: A csepeli Evezős Klub és a Csepeli Kajak-kenu Egyesület is itt tartja edzéseit. Az ország egyik legsikeresebb evezős klubjai közé tartoznak dicső múlttal, számos országos-, olimpiai- és világbajnokot adtak a sportágnak.
Külön montázst érdemel a „kalózhajós játszótér”, egyszerűen annyira szuper! Szomszéd kerületekből és településekről is előszeretettel látogatják a gyerekes családok. Béla is jól érezte magát, egy kicsit a természetes közege illúziójába helyezhettük őt
A képeken szerepel: Gonda Izabella, Gonda-Gergely Katalin, Rug Adél, Rugné Háber Nóra
Képeket készítette: Gonda-Gergely Katalin, Rugné Háber Nóra, Rug Árpád